Ahol nem csak magadat, hanem környezetedet is építheted!
2013. július 20-án és 21-én különleges építő hétvégére hívja a szentendrei Skanzen látogatóit. A két nap során tetőtől padlóig bemutatják a hagyományos építési eljárásokat, így lesz szalmafedés, zsindelykészítés, de még vályogvetés is. Az építésen és karbantartáson túl energetikai ötleteket is adnak, így például a nap sugarait csapdába ejtve gyümölcsaszalót készítenek.
Július 20-21-én a hagyományos és az alternatív modern építészet együtt mutatkozik be a Skanzenben. A tradicionális, népi építészetben fellelhető technikák elevenednek fel hagyományőrző szakemberek segítségével, ugyanakkor a több évszázados, oly sokszor próbára tett népi tudásra alapozó alternatív építészet is megmutatkozik.
A két nap során a Skanzen különböző épületei adnak lehetőséget a tetőfedési, falazási, famegmunkálási eljárások megismerésére, melyeket helyben ki is próbálhatnak a látogatók. A gyors „képzés” során arra is fény derül, hogyan készítsük fel otthonunkat télre, s miként tegyük fenntartását a leginkább energiatakarékossá.
Miközben a férfiak a szalmaépítéssel ismerkednek, addig a hölgyek alapanyag-takarékos, ám de igazán dekoratív díszeket, használati tárgyakat készítenek otthonuk csinosítására. A gyermekek itt és ott is bekapcsolódva akár saját házukat is megtervezve maketteket építenek.
Az Építő hétvége helyszíne, a Skanzen Felföldi mezőváros tájegysége az építészeti programokon túl környezetünk, otthonunk körül fellehető érdekességet is bemutatja, hiszen Vajákos képzőben fűben-fában orvosságot és valami finomságot találnak az érdeklődők. A melegben pedig enyhülést a Mádi borozó finom borai adnak.
ÉPÍTŐ HÉTVÉGE SKANZEN 2013 Programok
2013. július 20-21.
Helyszín: Felföldi mezőváros tájegységHogy is volt? Hagyományos építési technikák
A hagyományos népi építkezés technológiáit mutatják be szakemberek a tetőtől a falazáson át a karbantartásig.
-
Tetőfedés szalmával. Helyszín: Felföldi mezőváros tere (Jelölés a térképen: II-12)
-
Falazás: vályogtégla készítés Helyszín: Felföldi mezőváros, Magtár előtt (Jelölés a térképen: I-20)
-
Régi parasztházam van, hogyan gondozzam? – Szakmai tárlatvezetés: a ház és a porta karbantartása, felkészítése télire. Indul 12 és 14 órakor Buzás Miklós főépítésszel
Helyszín: Észak-magyarországi falu tájegység, a vezetés a Magtár előtt indul.
Alternatív, új trendek
Új építészeti megoldások a több száz éves tapasztalatra alapozva, azaz építkezés a természetközeli gondolkodás jegyében.
-
A szalmaépítés lényege, előnyei, mintafal építése (Magyar Szalmaépítők Egyesülete) Helyszín: Mádi dézsmaház udvara (Jelölés a térképen: II-5.)
-
Az LA Hippocampus – Tájakadémia és alkotótábor 2013 és a Rerrich Béla Tájépítész Szakkollégium közös interaktív építő műhelye. Közös gondolkodás, közös alkotás, alapanyag a fűzfa Helyszín: Felföldi mezőváros és a Magtár közötti tér (Jelölés a térképen: I-20.)
-
Energiatakarékossági tippek Helyszín: Tállyai lakóház (Jelölés a térképen: II-1.)
-
Sörkollektoros aszaló építése. Helyszín: Mádi dézsmaház udvara (Jelölés a térképen: II-5.)
Gyermek-építő-
Makett ház készítése kartonból és gyufából Helyszín: Mádi dézsmaház (Jelölés a térképen: II-5)
-
Skanzen mintaház Helyszín: Felföldi mezőváros tájegység bejáratánál (Jelölés a térképen: II)
Élő múzeumi helyszín-
Vajákos képző Helyszín: Gyöngyösi iparosház (Jelölés a térképen: II.10)
Kiállítások-
Megragadni a megfoghatatlant Helyszín: Magtár (Jelölés a térképen: I-20)
-
Míves kézműves örökség: A matyó népművészet Helyszín: Magtár (Jelölés a térképen: I-20)
-
Hajdú László képzőművészeti kiállítása Helyszín: Skanzen Galéria
-
Nyitott Muzeológiai Műhely Helyszín: Néprajzi Látványtár