Bezárás
BezárásVálassz várost
BezárásVálassz várost

Barcsay Múzeum Szentendre

2000 Szentendre, Dumtsa Jenő utca 10.

Barcsay Múzeum információk

Barcsay Jenő 1977-ben közel kétszáz festményt és grafikát ajándékozott a magyar államnak, és jövőbeli gyűjteményének kiállítására ő maga választotta ki a más közgyűjteményből kölcsönzendő festményeit. Ezért vált ez a bemutató akkoriban élő gyűjteménnyé – és nem múzeummá, így hiteles képet tudott adni a művész munkásságáról, amint azt a mester vallomása is hűen bizonyítja: „Ez vagyok én, ez az én életművem”.
A gyűjteményt befogadó épületet, a Dumtsa Jenő utcában álló, 19. század elején épült klasszicista stílusú polgárházat is maga Barcsay választotta ki. A házat a nagy múltú Schartner család lakta másfél évszázadon keresztül. Tőlük bérelt lakrészt a Stéger család, melynek híres tenorista sarja, Stéger Xavér Ferenc is itt született. A kiállítás 1978-ban nyílt meg az épület Hofer Miklós tervei alapján elkészült rekonstrukciója és kibővítése után. A teljes életművet átfogó kiállítás 12 teremben, kronologikus sorrendben mutatja be a művész pályafutását.
2008-ban, a művész halálának 20. évfordulója emlékére a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium, ahol Barcsay tanult egykor, kopjafát ajándékozott  a múzeumnak, mely a főkapuval szemben, az udvarban áll.
Barcsay Jenő (Katona, 1900–Budapest, 1988) az erdélyi Mezőségen született. Az elemi iskola elvégzése után 1910-ben a kolozsvári Református Kollégiumban, majd egy évvel később Szamosújváron folytatta tanulmányait. A világháború éveit már a nagyenyedi Bethlen Kollégium falai között élte meg. Az érettségit követően besorozták, de rossz egészségi állapota miatt rövidesen leszerelték. 1920-ban felvették a budapesti Képzőművészeti Főiskolára, ahol 1924–ig tanult. Barcsay első mestere Vaszary János volt, majd  Rudnay Gyula növendéke lett. 1926–27-ben és 1929–30-ban állami ösztöndíjjal Párizsba utazott, de néhány hónapot Olaszországban is eltöltött.
Szentendréhez fűződő szoros kapcsolata 1928-ban kezdődött, ebben az évben jutott el a kulturális sokféleségéről és kisvárosi sikátorairól, barokk épületeiről ismert kisvárosba. Barcsayt először mégsem Szentendre romantikus hangulata fogta meg, hanem a várost körülvevő táj. A dombok vonulatai, a színek harmóniája, a táj szerkezete szülővárosára emlékeztette, és ez a mély érzelmi kapocs fűzte haláláig Szentendréhez.  A művész 1929-ben lett a Szentendrei Festők Társaságának tagja, ezután haláláig minden nyáron a városban alkotott. 1935 után fordult figyelme a Szentendre környéki tájról magára a városra. Tájképeihez hasonlóan, a látványelemek – a barokk kapuívek, a jellegzetes ablakok, a szűk sikátorok – szerkezetéből kiindulva építette fel kompozíciói formáit és színeit.
1945-ben csatlakozott a modern magyar művészeti törekvések képviselőinek Európai Iskola nevű csoportosulásához.
A háború után kérték fel – már elismert művészként – a Képzőművészeti Főiskola tanárának. Az Anatómia és szemléleti látszattan tanszéket kapta meg, ahol több mint 30 éven keresztül tanította a növendékeket. Az ennek során készített több ezer rajzból válogatta össze a máig kiemelkedő jelentőséggel bíró, a megjelenést követően számos nyelvre lefordított Művészeti anatómia című kötetét.
Jelenleg zárva


Fizetett hirdetés

Még több Látnivaló Szentendrén

Vélemények, hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned, ha nem vagy még regisztrált felhasználónk kattints ide

Látnivalók

Eseménynaptár

Fizetett hirdetés


Fizetett hirdetés

Jan 30

Rejtélyek Szobája
Fantasztikus szórakozás, mozijegy áron! Több, mint egy órátok van arra, hogy különböz...
Budapest

Jan 30

Számtalan szabadidős lehetőség, családi-és gyermekprogramok, finom ételek, zamatos boro...
Festői környezetben várunk mindenkit - számtalan szabadidős lehetőséggel! Nálunk jól
Balaton

Fizetett hirdetés

Térkép





Programok a közelben

1 Rejtélyek Szobája

Fantasztikus szórakozás, mozijegy áron! Több, mint egy órátok van arra, hogy különböz...

Szállás a közelben

1 Bükkös Hotel & Spa Szentendre

Várjuk Önt a vadonatúj 22 szobás, 4*-os design- spa és wellness hotelben Szentendrén, Bud...

2 Mathias Rex Panzió Szentendre

A Mathias Rex Panzió Budapest mellett, Szentendre központjában található. Budapest belvár...

3 Centrum Panzió Szentendre

Centrum Panzio*** Közvetlenül a Dunakorzon majdnem szemben a belvárosi hajóállomással ta...

Shopping a közelben

2 Szamos Marcipán Múzeum Cukrászda

Az ország első marcipánokat bemutató múzeuma. Megismerkedhet a látogató a cukrászat és...

3 Palapa Mexikói Étterem

MEXIKÓI ételkülönlegességekkel és minden hétvégén élő zenével várjuk kedves vendé...

Megosztom



Látnivaló kereső Szentendre

Partnereink




Facebook